Igen, mi már régóta tudjuk, hogy a Marson van élet, sőt, intelligens, főzni tudó élet is van, mi például onnan jöttünk, elhoztuk a receptjeinket, és itt a konyhánk: a se nem gyors, se nem lassú, normális. Nem akarunk sokat markolni, heti étlapunkon nem szerepel túl sok fogás, de arra elég, hogy néhány napot mindenkinek megszépítsen.
Egy étel akkor finom, ha frissen készítik el. Ezt komolyan gondoljuk, minden ételünk annak a napnak reggelén-délelőttjén készül, amikor azt megeszitek.

Mindannyian tudjuk, hogy a szemét-étkeztetés legkiszolgáltatottabb célcsoportja a gyerek, ezért rájuk különösen figyeltünk a választék kialakításakor. Kutatásainkba bevontuk a Marsbéli óvodásokat is, akik meglepő módon ugyanazt tartják finomnak, mint földi társaik. Csak annyira van szükségük, hogy jó dolgokat főzzenek nekik, vagy ha arra nem is jut mindig idő, hát rendeljétek meg tőlünk, és máris ott a vacsora!

A gyerekeknél is rosszabb helyzetű társadalmi csoport a dolgozó felnőtteké. Szegények éheznek, vagy rusnya dobozokból kanalaznak gyatra ételeket, amik puffasztják Földi testüket és eltompítják a szellemüket. Mi a Marson ezt máshogy csináljuk, és megbecsüljük azokat, akik dolgoznak.
Reméljük, sikerül eloszlatnunk azt a tévhitet, hogy az evés elfecsérelt idő. Meg fognak lepődni, akik a mi étkeinket csak úgy kutyafuttában akarnák bekapni. Ízeink kikövetelik maguknak a figyelmet, az élvezetekhez elengedhetetlen gyengéd lassúságot és némi utólagos, jóleső meditációt.  Mert az élet értelme nem feltétlenül a munka, hanem például a méz (Micimackó tanítása).

Szakítsunk időt az evés élvezetére. Adjuk meg a módját, mert a Marsbéli konyha nem gyorsétkezés!
Friss, természetes, változatos, részint bio – ám ez csupán a magától értetődő alap. Ennél több kell: fantázia a fejben, merészség a válogatásban, harmónia az eredményben.  Mi mindezt belesűrítettük a receptjeinkbe.

Mielőtt étlapunkat összeállítottuk, alaposan szétnézünk térben és időben. Körülkémlelünk az arab sivatagban, az indiai templomok környékén, a coloradói völgyekben, a sziciliai paraszt háza táján éppúgy, mint a navarrai asszonyok boszorkánykonyhájában. A Marsbéli konyha fűszerei a világutazót éppúgy várják, mint a paprikás-csirkés hagyományőrzőt. Nem csak közeli és távoli szomszédaink étkezési szokásaiból merítettünk, hanem elődeink feledésbe merült tudományából is. Bízunk benne, hogy túlszárnyaljuk az alkímia mestereit, mert ételeinkkel bearanyozhatjuk embertársaink mindennapjait.
Jó étvágyat!

Révai Julia