marsbéli bolt
Az a bizonyos füvészkönyv

Mutasd meg az étlapod, s azonnal tudom, honnan jöttél, merre tartasz?!”

Révai Kamill

Az étlapunk összeállításában földi és galaktikus ízléseket harmonizáltunk össze. Ez részben dédapám füvészkönyvi receptjeiből, jemeni chef barátunktól kapott jegyzetekből, valamint olyan ételekből válogattuk össze, amely megfelelnek a világon kedvelt, de finom, s persze szezonhoz passzoló étkeknek. Egy jó étlap hasonlít a vonzó nőre/férfira, míg foglalkozol vele, észrevétlenül csábít el. Ebből csipegetünk nektek szemelvényeket minden nap, hogy ti is elkezdhessétek unokáitoknak a gyűjtögetést.

Csokitrüffeltorta

450 g étcsoki
200g vaj
9 tojás szétválasztva
180g cukor+1 ek
porcukor dísziteni

Sütőt előmelegítjük 150 fokra. A vajat vízgőz fölött felolvasztjuk a csokival és jól elkeverjük. A tojások sárgáját mixerrel fehér habosra kikeverjük a cukorral, majd a fehérjéket az 1 ek. cukorral kemény habbá verjük. A csokimasszát hozzákevejük a tojássárgájákhoz, majd 3 részletben óvatosan a habot hozzákeverjük, megpróbáljuk a habot nem teljesen összetörni. Alul sütőpapíros, oldalán vajazott-lisztezett nagy tortaformába öntjük a masszát és kb 35 percig sütjük, hogy az oldalán kemény legyen, ha megrázoatjuk a formát, de a közepe még folyós maradjon. Hagyjuk kihűlni, majd gyümölccsel, vaníliafagyival, vagy csak magában megesszük.

Lisztmentes mandarintorta

6 db mandarin
6 tojás
25 dkg cukor
25 dkg darált mandula
1 tk sütőpor
szeletelt mandula diszíteni

A mandarinokat jól megmossuk forró vízben, majd egy lábosban feltesszük főni őket egészben. A víz lepje el őket. Alacsony lángon kb. másfél órát főzzük, leszűrjük és langyosra hűtjük. Ha magos, a magokat kivesszük, majd turmixban egészben összeturmixoljuk, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, cukrot, darált mandulát és sütőport. Nem tortaformában, hanem kivajazott tepsiben 165 fokon kb 45-50 percig sütjük tűpróbával ellenőrizzük, hogy kész-e. A szeletelt mandulát 200 fokos sütőben teflon tepsiben kb 5 p. alatt megpirírjuk és a kihűlt tortát ezzel és porcukorral díszitjük.

Túrótorta egy nagy 28 cm-es formához

1kg  túró, mi át szoktuk törni szitán
370g cukor
250g vaj
½ csomag sütőpor
6 evőkanál buzadara
2 evőkanál  liszt
4 tojás
1-2 rúd vanilia
citromhéj

Kézi mixerrel mindent összetevőt alaposan elkeverünk egy tálban, kivajazott-lisztezett tortaformába öntjük, majd 150 fokon kb 30-40 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük a közepét, hogy megsült-e.

Csokis kuglóf szerintem több, mint 1 kuglófra elég tészta, a maradékot őzgerincformában is meglehet sütni

240 g vaj
410g cukor
4 tojás
360g liszt
15g szárított élesztő, v szódabikarbóna
csipet só
240 ml író (ha nincs, natúr joghurt)
65g cukrozatlan kakaópor 160 ml forrásban lévő vízben elkeverve -
ezt lehet felezni és a felét 100g olvasztott étcsokival helyettesíteni
1 cs vaníliás cukor
bele aprítani vegyesen kb 10-15 dkg aszalt gyümölcsöt (barack, mazsola, szilva, áfonya...)

Vajat a cukorral kikeverjük habosra, majd egyenként hozzákeverjük a tojásokat. A száraz dolgokat összekeverjük (liszt, só, szódabikarbóna), majd a vajas cucchoz keverjük. Ezután jöhet bele a csoki és kakaó, író, majd a legvégén az aszalt gyümölcsök. Kivajazott -lisztezett kuglófformába öntjük és 180 fokon kb 1 órát sütjük, vagy amíg a tű a közepéből szárazon nem jön ki.

Csoki mousse 10 pohárra

250g  70%-os étcsoki
20cl habtejszín kemény habbá verve
7 tojás sárgája enyhén felverve
10 tojásfehérje habbá verve a
60g cukorral

A csokit vízfürdő fölött olvasszuk fel, majd szobahőmérsékletűre hűtve keverjük hozzá a tojás sárgájákat. Utána óvatosan keverjük hozzá a habtejszínt, majd a cukros tojásfehérjehabot nem egyben az egészet, hanem darabonként, úgy nem törjük össze annyira. Öntsük kis tálkákba és fridzsiderben pór óráig hűtsük be.

Csoki mousse egyszerű verzió

200g étcsoki jó minőségű
5 tojás fehérje

Semmi flanc, tojás sárgája, hab vagy cukor, csak csoki felolvaszt és bele a kemény habbá vert tojás fehérje. Fridzsiderben pár órát hűtsük be.


Mee goreng, maláj zöldséges wok tészta

1-1 kisebb lilahagyma és vöröshagyma aprítva
1-2 jó marék egész ceruzabab (bonduelle jelenleg)
1/2 kínai kelkáposzta csíkozva
3-4 újhagyma, vagy 1/2 póréhagyma hosszában vékony csíkokra vágva
2 marék friss babcsíra nem konzerv, ázsia boltokban lehet kapni
jó löttyintésnyi sötét szójaszósz
jó löttyintésnyi világos szójaszósz
1 tk koriander őrölt
1 tk római kömény
1 tk sambal oelek indonéz chilipaszta-szerűség, ez kb az a csípősség, amit nálunkettetek, ennél lehet többet, vagy kevesebbet
1 ek méz
mogyoróolaj
300g kínai tojásos tészta

tálaláshoz citromgerezd és jégsaláta

Ha nincs wokunk, vegyünk egy jó nagy aljú lábost vagy serpenyőt, aminek nagy felületen lehet melegíteni az alját. Hevítsünk benne 3 ek mogyoróolajat fel, dobjuk bele a hagymákat és pirítsuk egy percig, amíg kezd puhulni. Mehet bele a ceruzabab, óvatosan forgassuk, hogy ne törjön el, két perc múlva az újhagyma és kínai kel együtt, újabb 2 perc és mehet bele a tészta amúgy szárazon a zacskóból ( ez fura volt elsőre, de működik). Próbáljuk a tésztát alulra varázsolni, hogy érje a hő és mehetnek a fúszerek is, szójaszósz, méz, minden, a tökéletes ízt a végén fogjuk beállítani. Ekkor öntsünk alá kb 2 dl vizet és keverjük át, a tészta el fog kezdeni puhulni, kiengedni. Amikor már keverhető az egész és a tészta beszívta a nagyja vizet, de még úgy érezzük, hogy kemény, önthetünk még hozzá vizet, lefedjük az edényt és be fogja szívni a vizet még a tészta (az egész nem több 10 percnél). A legvégén mehet bele a babcsíra, átkeverjük és beállítjuk az ízeket. Ha nem elég sötét, lehet még szójaszószt, stb.. Tálaláshoz vágjunk tá jégsalátát és adjunk mellé citromgerezdet.

Csoki- és narancsmousse torta (24cm-es)

A csokis piskótához

3 tojás+2 fehérje
160g porcukor
60g cukrozatlan kakaópor
200g burgonyakeményítő
cukor a tojás felveréséhez

Csokimousse

200 ml habtejszín
100g étcsokipasztilla, vagy kis darabokra aprított csoki

Narancsmousse

2 zselatinlap
20ml narancslikőr
65g narancs hámozva, filézve
45g porcukor
125 ml habtejszín
1 tojs fehérje
15g cukor a tojás felveréséhez

A piskótához  a tojásfehérjéket kemény habbá verjük 140g cukorral, ezek után fokozatosan egymás után hozzákeverjük a kakaóport, keményítőt és a tojások sárgáját, amit előtte lazán felvertünk a maradék 20g cukorral. Ezeket óvatosan dolgozzuk össze, majd egy sütőpapírral borított tepsire borítsuk ki. Egy lapáttal óvatosan kenjük szét (simítsuk) 2-3mm vastagra, nem baj ha nem szabályos téglalap alakot kapunk. 200 fokos sütőben 8-9 p alatt süssük meg. Ha kihűlt jön a szabás-varrás: Egy tortaformát kell kibélelni vele úgy, hogy az aljára kerüljön egy réteg, az oldalát is egy csíkkal próbáljuk körbefogni és maradjon még hosszúkás csík arra, hogy a két mousse réteg közé is tehessünk belőle.

Készítsük el a csoikumousse-t: a csokit vízgőz fölött olvaszzuk fel, majd verjük fel a habtejszínt kemény habbá és keverjük bele egyenletesen a csokit. AZ így kaptt masszát kenjük a piskótával borított tortaforma aljára. A maradék piskótából vágjunk kb 3 cm széles csíkokat és óvatosan tegyük egymás mellé szorosan a csokimousse tetejére, hogy minél jobban fedje le a kör alakot. Tegyük a tortát kb 30 percre fagyasztóba.

Narancsmousse: A zselatinlapokat áztassuk hideg vízbe pár percre, majd ha megpuhult facsarjuk ki őket és tegyük bele a narancslikőrbe. Kis lángon csak addig melegítsük, amíg a zselatin teljesen fel nem olvad a likőrben. Közben a darabolt narancsot tegyük mixerbve a cukorral és mixeljük össze, majd az egészet adjuk a likőrös zselatinlapokhoz. A habot verjük fel és keverjük óvatosan a narancsos krémhez, majd a cukorral habbá vert fehérjét is keverjük a krémhez. A kifagyasztott tortát vegyük ki, óvatosan kenjük a tetejére a narancsmousse-t, tortalapáttal simítsuk le a tetejét és 4 órát hűtsük a hűtőben mielőtt felszeletelnénk. Diszíthetjük csokireszelékkel és narancsokkal.

Ottolenghi lencse padlizsánkrémmel, pirított zöldségekkel

A padlizsánkrém nem az eredeti recept szerint készült, mi egy ízes erdélyi padlizsánkrémet csináltunk, az eredeti recept csak egy kis só+borssal fűszerezi.

A padlizsánkrémhez (miénk)

2 padlizsán
só, bors
2 ek házi majonéz - nem tartármártás (tejföl nélkül tojássárgája, mustár, só, bors, csipet cukor, citromlé olívaolaj kikeverve)

A lencséhez

2 ek jó minőségű vörösborecet
200g lencse mosva, beáztatva előtte pár órára
3 pucolt sárgarépa
2 szár angol zeller
1 babérlevél
3 kakukkfűág
½ fehér hagyma
3½ ek olívaolaj
12 felezett koktélparadicsom
1/3 tk nádcukor
1 ek fajtánként: durvára aprított petrezselyem, koriander és kapor ízlés szerint
2 ek görög joghurt v tejföl tálaláshoz

A padlizsánkrémhez 220 fokos sütőben megsütjük a megmosott padlizsánokat kb 45 p alatt, közben forgatjuk, hogy minden oldaláról megsüljön. nem baj, ha feketedik a héja, lehámozzuk. Amint kivettük légmentesen zacskóba, alufóliába, v zárható edénybe rakjuk és hagyjuk kihűlni, ha kihűlt meghámozzuk, a belsejét egy edénybe kanalazzuk és összadolgozzuk a majonézzel, végén beállítjuk az ízét.

A lencsét leszűrjük és feltesszük főni, a vizébe tesszük a fehérhagymát (v simát), egy darab angol zellert, a kakukkfűágakat és a babérlevelet és egy répát. Ha megfőtt, leszűrjük, a zöldségeket kivesszük belőle és egy edénybe félretsszük (csak a lencsét). Meglocsoljuk a vörösborecettel, olívaolajjal, só+bors+nádcukorral, ha jó az íze félretesszük. A maradék zöldségeket kb 1 cm-es kockákra vágjuk és serpenyőben az olívaolajon megpirítjuk őket egy csipet sóval és cukorral megszórva fajtánként külön külön, mert a koktélparadicsomnak kevesebb idő kell, mint a répának. A főtt zöldségeket a lencséhez keverjük, belekverjük a zöldfűszereket, és beállítjuk az ízeket véglegesre. Tálalásnál a lencsére egy kanál padlizsánkrémet és görög joghurtot teszünk.

Michel Roux pate sablée, amiből a mini sablék készültek (linzer)

200g liszt
200g enyhén puha vaj kis darabokra vágva
100g átszitált porcukor
egy csipet só
2 tojás sárgája

A lisztbe egy mélyedést csinálunk, mehet bele a vaj, cukor, só. A vajat, cukrot, sót az ujjainkkal összedolgozzuk, majd belekeverjük a tojás sárgákat és ujjunkkal összedolgozzuk. Ezután apránként a lisztet is beledolgozzuk homogén tésztává. A tésztát 3-4-szer magunktól elfelé kinyújtjuk, összedolgozzuk, amíg teljesen sima nem lesz. Ekkor folpackba csavarjuk és felhasználásig hűtőbe tesszük (ha lehet egy éjszakára).

Utána 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk bármilyen formákra és lekvárral töltve, szeletelt mandulával megszórva, bármivel ízesítjük, díszitjük, majd 170 fokos sütőben 6-10 percig sütjük vastagságtól függően.

Karamellizált almás húsos táskák

15g vaj 
2 nagyobb alma hámozva, 1 cm-es kockákra vágva
1 ek cukor
2 ek olívaolaj
1 nagyobb vöröshagyma aprítva
2 fokhagymagerezd aprítva
3 ek kakukkfű
1 csokor petrezselyem aprítva
500 g darált sertéshús
1 (375gm) vajas leveles tészta
1  tojás sárgája megkenni a tésztát

Tálaláshoz paradicsomcsatni.

Sütőt melegítsük elő 220 fokra. Egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, dobjuk rá az almakockákat és cukrot és lassan karamellizáljuk meg az almákat 10-12 perc alatt. A hagymát, fokhagymát, fűszereket fonnyasszuk meg lassan az olívaolajon, majd keverjük hozzá a darált húst és az almákat. A vajas tésztát nyújtsuk ki, vágjuk fel kockákra. Egy ek tölteléket tegyünk minden kocka egyik felére, hajtsuk rá a tészta tetejét és a hosszanti végén nyomkodjuk össze a tésztát. Kenjük meg tojással, szórjuk meg szezámmaggal (elhagyható) és süssük 15-17 percig aranybarnára. Tálaljuk paradicsomcsatnival, vagy salátával.

Brokkoli és gorgonzola pie

500g mirelit leveles vajas tészta
700g brokkoli fej rózsákra szedve
25g vaj
3-4 póréhagyma karikázva
150 ml zsíros tejszín
80ml víz
egy csokor snidling aprítva
egy kisebb csokor tárkony apríva
3 ek magos mustár
1 tk só+bors
200g grogonzola, vagy más kéksajt
1 tojás a tejeét megkenni

Sütőt előmelegíjük 200 fokra és a tészta 2/3-val kibélelünk egy 25 cm-es tortaformát és lehetőleg sütés előtt még formástul betesszük a mélyhűtőbe 10 percre (maradékot tegyük félre). Akinek van ilyesmihez türelme, sütőpapírral fedje be a tésztát, szóra tele babbal és vaksütve süsse 15-20 percig, majd a babokat és a sütőpapírt kivéve még 5 percig aranybarnára, vegye ki és hagyja kihűlni. Amíg a torta sül, csináljuk meg a tölteléket: brokkolikat sós forrásban lévő vízben 2 percig főzzük, leszűrjük. A vajat egy serpenyőben megmeleí]tjük, a póréhagymát pároljuk lassú tüzön amíg átlátszó aranyszínű lesz. Hozzáadjuk a tejszínt, vizet, tárkonyt, snidlinget, mustárt, sózzuk-borsozzuk. Az elősütött tészta aljára terítjük a tejszínes masszát, megszórjuk a tetejét a brokkolival és gorgonzolamorzsákkal, majd óvatosan befedjük a maradék kinyújtott tésztával. A széleit jól összenyomkodjuk, a tetejét megkenjük a felvert tojással és 30 percig sütjük a sütőben.

Görög grízburek

1,1 l tej
440g cukor
1 fahéjrúd
1 vaníliarúd hosszában felvágva magjai kikaparva
180g gríz (búzadara)
270g vaj
3 tojás, picit felverve
14 réteslap
40g porcukor, fahéjjal elkeverve

Citromszirup
250g cukor
1 citrom leve+héja

A tejet felforraljuk a cukorral, fahéjjal és vaníliarúd+magokkal lassú tüzön, majd tegyünk bele egy csipet sót és folyamatosan kevergetve lassan adjuk hozzá a darát is., Keverjünk hozzá 20g vajat, keverjük 4-5 percig, majd vegyük le a tűzről, fedjük be jól és hűtsük ki szobahőmérsékletűre. Akkor vegyük ki  a vaníliarudat,  keverjük hozzá a tojásokat.

A maradék vajat olvasszuk fel, a sütőt melegítsük elő 165 fokra. Vajazzunk ki egy 25x35ös tepsit majd egyesével vajazva tegyünk az aljára 7 réteslapot, öntsük bele a teseg grízt, lapogassuk le, majd szintén minden lapot vajazva tegyük a tetejére a maradék réteslapokat. A tetejét is kenjük meg vajjal és süssük aranybarnára 40-45p alatt, tűpróbával ellenőrizzük a belsejét.

A cukorsziruphoz mindent öntsünk egy kis lábosba 200 ml vízzel, főzzük össze, forraljuk fel és pár perc alatt sűrítsük be egy kicsit és amint a süti kijön a sütőből egyenletesen öntsük rá az egészet. Fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk.

Csalamádés hús (sertés)

1,5 kg csalamádé csípős vagy nem, ahogy szeretjük
1,5 kg darált sertéshús
1 nagyobb hagyma aprítva
1 szál kolbász kis darabkákra vágva, szintén amilyet szeretünk
0,5 kg gomba vékonyan felszeletelve
szójaszósz

A hagymát olajon megpároljuk, majd jöhet bele a darált hús. Ha már elfőtte a nagyja vizet, jöhet a kolbász és ha már szép piros kezd lenni a színe, jöhet a gomba is. Amikor már minden kész, legvégül a nem kimosott, de lé nélküli csalamádé, jól összekeverjük, szójaszósszal beállítjuk az ízeket és még kb 20 perc alatt összefűzzük. Párolt rizs a körete.

Spenótos quiche (Bouchon könyv alapján) 23 cm-es formához

Tészta:

2 cup liszt átszitálva
1 tk só
240g hűtött vaj kockázva
1/4 csésze jeges víz

Keller nagyon aprólékosan leírt módon ezt keverőlapátos gépben gyúrja össze, minden vajdarabkának teljesen fel kell oldódnia/keverednie és a tésztának simának, nem ragacsosnak kell lennie. ha ezt elértük valamilyen módon (kézzel vagy géppel), akkor folpack és irány a hűtő min. 1 órára vagy 1 napra akár. Utána jön a lényeg sok lisztes deszkán kb 1/2 cm vastag, 36 cm-es kört kell nyújtanunk és az előkészített formába nyomkodni úgy, hogy az oldalán is végig felfusson és a szélei kilógjanak a forma oldalán, hajtsuk vissza, mert így valószínűleg megtartja majd a formát, nem esik össze sülés közben. (én nem vagyok elég türelmes ehhez, nekem nem szokott sikerülni). Most a formában mehet vissza a fagyasztóba 20 percre és onnan egyenesen a 190 fokos sütőbe és 35 perc alatt kb aranybarnára  sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Alaptöltelék

kb 0,5l tej zsíros
0,5l tejszín
só, fehérbors, szerecsendió
3 tojás

A tejet a tejszínnel melegísük fel forrásig, majd 15 percig hűtsük vissza. Mixerrel (erős turmix) nagy fokozaton keverjük össze a tojást, fűszereket a tejes keverékkel, amíg habos nem lesz. Ezt kell a kihűlt tésztaformába önteni, de aki nem teljesen biztos bene, hogy a tészta nem lukas sehol kívülről jól borísa be az egészet alufóliával, vagy olyan edényben süsse, ami nem kapcsos forma és kifolyhat belőle alul a szotyak. hagyjunk a keverékből egy kicsit, mert sülés közben utána lehet tölteni belőle, mert ez a töltelék összeesik sülés közben.

Ezek után bármilyen feltétet tehetünk rá, én most spenótosat csináltam. Spenótot mossuk, pucoljuk és olívaolajon megfonnyasztjuk e leveleket, lehet egy kis fokhagymát is alátenni, ízlés szerint. Összeállíás: Sütőt 160 fokra melegítjük, a kihűlt elősütött tésztába beleöntjük a tojásos masszát, hogy elég magasan felérjen, tetején elrendezzük a tölteléket és mehet a sütőbe. Sütés közben felönthetjük még tojásos masszával, ahogy látjuk, hogy esik össze a magassága. Akkor van kész, ha már nem folyik a közepe, hanem ha megrázogatom, akkor remeg az egész. Teljesen kihűlve lehet csak szseletelni, másnapra is tökéletes, meg lehet melegíteni sütőben.

Diós-almás kugel

1/2 cup pirított, durvára vágott dió
1/2 cup almalé
1/2 cup mazsola
2 nagy alma hámozva, vékony szeletekre vágva
1 citrom reszelt héja és leve
2 doboz (125gos) ricotta vagy túró vagy krémsajt
3 tojás
1/2 cup cukor
1/2 cup tej
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 tk fahéj
csipet só
250g spagetti
fahéjas cukor a tetejét megszórni

Sütőt előmelegítjük 180 fokra. A mazsolát az almalében felforraljuk és hagyjuk állni benne. Egy tálban keverjük össze mixerrel a tojást a citromlével és héjjal és cukorral. Keverjük bele a krémsajtot, tejet, vaníliát, fahéjat és a sót és jől dolgozzuk össze. Főzzük meg a tésztát félkeményre, szűrjük le és keverjük a tojásos masszába. Keverjük hozzá a mazsolát lé nélkül, a diót és a cikkekre vágott almát. Kivajazott sütőformába borítjuk az egészet, megszórjuk a tetejét fahéjas cukorral és süssük kb 50 percig, amíg aranybarna nem lesz és a közepe nem folyik.

Kókusztorta sajtkrémmel, pirított kókusszal egy 28 cm-es tortához - vigyázat, elég tömény!

A tortához:

310g liszt
1 tk sütpor
1/2 tk szódabikarbóna
1 tk só
280g vaj szobahőmérsékleten
450g cukor
5 nagy tojás
1 vanílarúd kikapart magjai
160 ml joghurt
100g kókuszreszelék

Krém
Krém
kb 6 doboz 125 g-os natúr sajtkrém
110g vaj olvasztva
vaníliakivonat
400g porcukor
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja

200g kókuszreszelék díszitéshez

Sütőt előmelegítjük 180 fokra. A torta száraz hozzávalóit egy edényben összekeverjük (liszt, sütőpor, szódabikarbóna, só). Egy másik edényben a vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyesével hozzákeverjük a tojásokat. Hozzáadjuk a vaníliát, joghurtot, majd az egészet összedolgozzuk a száraz keverékkel. A végén belekeverjük a kókuszreszeléket és a kivajazott tortaformába öntjük. 25-35p alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük hogy kész-e. Kivesszük, hagyjuk kihűlni.

A krémhezalaposan összekeverjük a hozzávalókat, amíg krémes állagot nem kapunk, felhasználásig behűtjük. A kókuszreszeléket egy tepsibe szórjuk és 200 fokos sütőben 2-3 perc alatt megpirítjuk, vigyázzunk, ne menjünk messzire, mert gyorsan pirul. Ha a torta kihűlt, keresztben kettévágjuk, megkenjük a krém felével a torta közeét, rátesszük a tetejét és kívülről is bevonjuk a krémmel. A tetejét megszórjuk a pirított kókuszresezlékkel és hűtőbe tesszük megint, hogy krém jól megkössön.

Narancsos sárgarépakrémleves

1 kg sárgarépa pucolva, karikázva
3 szép vöröshagyma
1,5 l zöldségalaplé
2 ek olívaolaj
kb 2 narancs leve és reszelt héja
1/2-1 citrom leve

Olívaolajon a hagymát megpároljuk, majd rádobjuk a répát, pirítjuk kb 5 percig, mejd felöntjük a zöldséglével és puhára főzzük. Ha puha a répa, hozzáadjuk a narancshéjat, rúdmixerrel pürésítjük, sózzuk borsozzuk ízlés szerint, majd hozzáadjuk a narancslét és citromlét. Nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyi narancs leve kell, mi addig öntöttük bele, amíg érezni lehetett a répa mellett a narancsot is. Citromlé nem szerepelt a receptben, de szerintünk jót tett neki.

Crumble cukkinivel, chorizoval és csirkével

Mindenféle zöldség vegyesen, pl:
cukkini, karfiol, padlizsán, kaliforniai paprika, gomba kb 2x2 cm-es kockákra vágva
kb 10 szárított paradicsom cafatokra vágva
3 csirkemellfilé bőr nélkül szintén 2x2 cm-es kockákra vágva
kb 150g chorizo
1 csokor bazsalikom
olívaolaj, vagy a szárított paradicsom olaja (általában olajban árulják)
valamilyen erősebb fűszerkeverék a csirkének, pl cajun fűszerkeverék vagy tandori masala

A crumble:
70g vaj
80g liszt
80g parmezán reszelve
70g zabpehey
1 marék szárított paradicsom olajával együtt leturmixolva pestonak

külön
10-15 dkg reszelnivaló sajt

A csikrehúst jól befűszerezzük, lehet egy nappal hamarabb pácolni is bármilyen fűszerkeverékkel, amit szerettek, mi a fenti két fűszerezést használtuk só+borssal. A morzsa hozzávalóit gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk (ne tésztává, csak morzsává), majd félretesszük felhasználásig. Egy serpenyőben olajat melegítünk és először a csirkéket megpirítjuk benne kb 5 perc alatt, majd a zsöldségeket és a chorizót is hozzáadjuk és mennyiségtől függően 10-15 perc alatt azokat is megpirítjuk. Hozzáadjuk a szárított paradicsomokat, azzal is sütjük még pár percet, majd a tűzről levéve jöhet bele a bazsalikom, só bors ízlés szerint. Sütőtálba tesszük a csirkés zöldségeket szafttal együtt (ha száraz lenne a szárított paradicsom olajából önthetünk alá keveset), megszórjuk a reszelnivaló sajttal, majd a tetejét a morzsával. 180 fokos sütőben kb 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.

Kölesmuffin mézzel és joghurttal

280g liszt, lehet részben teljes kiőrlésű lisztet használni
60g köles nyersen
1/2 tk szódabikarbóna
1/2 tk sütőpor
225g joghurt
2 tojás
120 ml vaj olvasztva
120 ml méz
1 citrom reszelt héja+2 ek citromlé

Muffinhoz méltóan a szárazakat egy edényben összekeverjük, majd a nedveseket egy másikban és a végén a nedveseket a szárazakhoz keverjük. Muffinformába kanalazzuk a masszát és 180 fokon kb 20 perc alatt aranybarnára sütjük.

15 perces ebèd : ràkos spagetti:

olivaolajon megfonnyasztunk egy nagy csokor petrezselymet ès
3-4 gerezd vèkonyan felkarikàzott fokhagymàt.
Beledobunk 0.5 kg fagyasztott, előfőzött felolvasztott kozepes ràkot,
3-4 paradicsomot felapritva,
pici fehèrbor is mehet bele,
sò+bors, osszefoz, ennyi.
Kozben megfoztuk màr a spagettit, sajt sem kell rà, mennyei:)

Sajttorta erdei gyümölcsökkel 28 cm-es tortaformához

Alja
250g keksz darálva, lehet vajas keksz, zabfalatok, vegyesen akár amit szeretünk
3 ek vaj

Krém
900g natúr sajtkrém, vagy
450g mascarpone-450g sajtkrém
200g cukor
1 citrom reszelt héja
3 ek liszt
4 tojás
250g tejföl

Öntet
0,5 kg vegyes erdei gyümölcs (fagyasztott is lehet)
cukor-citromlé ízlés szerint
egy kis vörösbor

Sütőt 160 fokra melegítjük. A kekszet összekeverjük az olvasztott vajjal és a tortaforma aljába nyomkodjuk a masszát, jó alaposan lelapogatjuk. A krém hozzávalóit habverővel egyenként adagolva simára keverjük, majd a kekszekre öntjük az egészet. Sütőbe tesszük, kb 45p alatt megsütl, nem baj, ha remeg a közepe, hűlés közben még szilárdulni fog. A gyümölcsökből sűrű öntetet főzünk a tetejére a fűszerekkel.

Olajbogyóval és citrommal sült csirke

1 kg burgonya
2 fej lilahagyma
75 g kimagozott zöld olívabogyó
1 citrom
50g bacon (mi a Ringa bacon-re esküszünk)
2 babérlevél
1 ek par.püré
1 ek balzsamecet
2 dl alaplé
1 egész csirke darabolva, vagy csak combok, mellek, ki hogy szereti, de bőrösen
1 ek olívaolaj
só, bors

Sütőt előmelegírjük 180 fokra. Krumplit kockázzuk, lilahagymát cikkekre vágjuk, citromot karikákra vágjuk. Sütőtálba szórjuk a krumplit, rá a csíkokra vágott bacont, lilahagymát, citromot, olívabogyót és citromkarikákat és babérlevelet. A balzsamecetet elkeverjük az alaplével és paradicsompürével, az egészet ráöntjük a krumplikra, tetejére jöhetnek a csirkedarabok. Sózzuk, borsozzu, majd kb 1 óra alatt aranybarnára sütjük. Ha a csirke hamarabb kész van (pl. mellet használunk), akkor azokat kivesszük és a krumplit még visszatoljuk, amíg meg nem sül.

Mentás joghurtleves grill báránykoftával

500ml csirke alaplé
100gm kerekszemű rizs
1 vöröshagyma finomra aprítva
10 ml olívaolaj
20 gm liszt
800 gm görög joghurt
1 tojás sárgája
1 csokor menta aprítva a tetejére és a levesbe is
To serve:       thinly sliced mint

Bárány kofta

50-50% bárányhús és borjúhús darálva összesen kb 300 g
1,5 ek paprikaolaj
3 fokhagyma reszelve
1 ek friss petrezselyem aprítva

A kofta összetevőit kézzel jól összedolgozzzuk, majd pálcikákra formázzuk. Behűtjük kb 1 órára, majd grillfokozaton sütőben forgatva minden oldalát meggrillezzük 5-10 p alatt. Közben a rizst megfőzzük a csirke alaplében kb 10p alatt. A hagymát megpároljuk az olívaolajban, a lisztet kikeverjük 100 ml hideg vízzel, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját és a joghurtot és jól összekeverjük. Az egészet a rizses alapléhez adjuk, belekeverjük a hagymát is, ízesítjük, majd közepes lángon felforraljuk.

Claudius-azaz csokis-körtés-fahéjas pie kb 22 cm-es formához

Szokásos omlós tészta

300 g liszt
200 g olvasztott vaj
100 g porcukor
1 tojás sárgája
csipet só

Mint a csokis-áfonyás tartlete-nél írtuk picit lejjebb, megcsináltáok a tésztát és behűtitek. Amikor kész, 2 golyóra osztjátok és 2 db 3-4mm vékony 22cm átmérőjű kört nyújtotok belőle (az egyik nagyobb legyen, hogy a tortaforma oldalára is jusson belőle. A nagyobb kört beteszitek alulra és teljesen felnyomkodjátok a szélén is a tetejéig.

50g frangipane (mandulakrém), ebből több lesz, de eltehetitek egy másik sütihez

50g vaj
50g cukor
1 tojás
50g mandulaliszt (finomra őrölt mandula)
15g liszt

Vajat habosra keverjük a cukorral habverővel, majd mehet bele a tojás és tovább verjük a habverővel. Ha már könnyű habos, mehet bele a kétfajta liszt, amíg teljesen homogén masszát kapunk. Felhasználásig fridzsiderben lezárva tarthatjuk.

35-50 dkg körte hámozva, szeletekre vágva
250g étcsoki aprítva kis darabokra
ízlés szrint nádcukor fahéjjal elkverve
a torta tetejére is fahéjjal elkevert nádcukor sütés előtt

A körtét kézzel elkverjük a fahéjas cukorral és csokidarabokkal. A tészta aljára kenjük a frangipane-t, rászórjuk a fahéjas cukros csokis körtét, majd az egészet lezárjuk a második kör tésztával, a széleken jól összenyomkodjuk a tészta oldalát a tetejével. Megszórjuk a tetejét a fahéjas nádcukorral és 180 fokon kb 30 perc alatt aranybarnára sütjük. Vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint mi első nap: ha nem bírjátok ki és túl hamar felvágnátok, akkor szétfolyik a belseje, ami az élvezeti értéken cseppet sem ront, csak nem olyan szép.

Szilvás crumble

Kb 1 kg szilva, a sütőtál alját bőven fedje be felezve, magozva
Ízlés szerint cukor/vagy nádcukor Kb 10-20 dkg
esetleg csipet fahéj

Crumble
50g liszt
50g porcukor
50g vaj
50g mandulaliszt (nagyon finomra őrölt mandula)

Gyümölcsöt a cukorral összekeverjük, kivajazott sütőtálba rakjuk. A morzsa összetevőit laza mozdulatokkal nem tésztává, csak morzsa állagúvá dolgozzuk, befedjük vele a gyümölcsöket és 180 fokos sütőben kb 40-45p alatt megsütjük. Tészta aranybarna, szilva rotyogós legyen.

Csokimousse-os tartlet friss gyümölccsel kb 6-8 db

Omlós tészta

300 g liszt
200 g olvasztott vaj
100 g porcukor
1 tojás sárgája
csipet só

Hozzávalókat gyors mozdulatokkal összegyőrjuk, majd folpackban fridzsiderben jó esetben egy éjszakát pihentetjük, de min. 1 órát.Utána vékonyra nyújtjuk, kibéleljük vele a kis tartlet vagy más formáinkat és 180 fokos sütőben kb 15 perc alatt készre, aranybarnára sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kivesszük óvatosan a formából a tésztakosárkákat.

Csokimousse

250g étcsoki vízgőz felett felolvasztva
50g cukor
90g tej
2 zselatinlap
370g min 30%os habtejszín behűtve (hogy jó kemény habbá fel lehessen verni)

A cukrot a tejjel egy kis lábasban összemelegítjük és feloldjuk benne a 2 zselatinlapot, jól elkeverjük, majd összekeverjük az olvasztott étcsokival. A tejszínt kemény habbá verjük és az óvatosan összekeverjük a csokis masszával, majd jól behűtjük (ezt is egy nappal hamarabb meg lehet csinálni).

Összeállítás

Habzsákba töltjük a csoikmousse-t és a tésztakosarakat megtöltjük vele, friss gyümölcsöt teszünk a tetejére, kész is!

Áfonyás-brie sajtos galette

Tészta:
100 g jéghideg vaj reszelve
1 ek nádcukor
csipet só
200g liszt
1/2 tk szárított levendula
1 tojás
1-2 ek jéghideg víz

Töltelék:
20-30 dkg dkg brie sajt
0,5 kg friss áfonya
1 citrom leve
60g nádcukor

A tésztából gyors mozdulatokkal kézzel vagy robotgéppel tésztát gyúrunk, amíg összeáll és a vajdarabok teljesen eltűntek belőle. Amint összeállt folpackba csomagoljuk és a fridzsiderben pihentetjük min. 1 órát. Sütőt előmelegíjük 180 fokra. A tésztát kör alakura nyújtjuk, áttesszük a bélelt tepsibe, a közepébe halmozzuk a sajtot, amit szeletekre vágtunk úgy, hogy a szélére nem teszünk, mert azt majd visszahajtuk körben. Az áfonyát összekeverjük a cukorral és citromlével és a sajtra tesszük és a tészta széleit kb 5 cm szélesen visszahajtjuk a töltelékre. A tésztát tojással megkenjük és 20-25p alatt megsütjük, amíg az áfonya már rotyog, a tészta meg aranybarnára sült.

Nektarinos pite tojáshabbal 1 kb 28 cm-s sütihez

Tészta:
120 g vaj
100g porcukor
csipet só
250g liszt
vaníliarúd magjai
fél citrom reszelt héja
2 tojás sárgája
1-2 ek jéghideg víz

Tésztát gyors mozdulatokkal összegyúr, majd folpackban fridzsiderben min. 1 órát pihentetjük. Közben előkészítjük a nektarint és a sütőt beizzítjuk 180 fokra:

1,5 kg érett nektarin mosva, cikkelyezve
120 g cukor + 1 csomag vaníliás cukor
egy kevés vaj
1 ek kukoricaliszt

Teteje:
5 tojás fehérje
125g porcukor

A nektarinokat egy tepsibe dobjuk a cukorral, kukoricaliszttel jól elkeverve, majd a tetejére vajdarabokat dobunk. A tésztát az előkészített tortaformába nyújtjuk, villával megszúrrkáljuk és betesszük a sütőbe, a tészta alá becsúsztatjuk a nektarinos tepsit is. Kb 15 percig sütjük, amíg a nektarin megpuhul, a tészta világos színűre sül. Közben felverjük kemény habbá a tojásfehérjét a cukorral. Amikor a tészta és a gyümölcs is kész, kivesszük a sütőből, a tésztára borítjuk a nektarint a levével együtt, tetejére kanalazzuk a tojásfehérjét és visszatesszük az egészet még kb 8-10 percre, amíg a tojásfehérje aranyszínűre sül.

4 féle lisztes zabpelyhes kenyér

500g tönköly fehérliszt
50g teljeskiőrlésű tönkölyliszt
50g rozsliszt
50g graham liszt
2 tk só
30g zabpehely+ a tetjére megszórni
80g nádcukor+1 ek
25g friss élesztő
60 ml olívaolaj

Keverjük össze a liszteket, zabpelyhet sót és cukrot egy tálban. Egy másik edényben az élesztőt oldjuk fel 125 ml langyos vízben és adjuk hozzá az 1 ek cukrot, majd lefedve hagyjuk 15 percet pihenni. Adjuk a lisztekhez a megkelt élesztős dolgot még 375 ml langyos vízzel és az olívaolajjal együtt, majd dagsszuk be a tésztát. Lefedve hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (kb 1 óra). Ha megkelt, gyúrjuk át még egyszer és egy sütőformát lisztezzünk ki. Formázzuk a kenyeret és tegyük a sütőformába, majd ismét kelesszük még kb 30 percig. Közben melegítsük be a sütőt 220 fokra. Sütés előtt kenjük meg egy kis vízzel a tetejét, szórjunk rá egy kis zabpelyhet dísznek. Süssük 20 percig, majd vegyük le a hőmérsékletet 180 fokra és még kb 20 percig süssük, amíg megkeményedik a héja és jól át nem sül.

Őszibarack-sárgabarack cobbler

Tészta

115 g vaj
225 g cukor
125g liszt
1 ek sütőpor
csipet só
0,2 l tej

A vajat egy kis lábosban óvatosan kezdjük hevíteni és melegítsük, amíg buborékok nem kezdenek képződni rajta és aranybarna színe nem lesz. Öntsük egy tűzálló edény aljába. A cukrot a liszttel és sütőporral, tejjel és sóval keverjük masszává és öntsük rá a vajra, de ne keverjük el. Tegyünk ennek a tejejére

- jó sok gyümölcsöt, mi most vegyesen őszi és sárgabarackot felezve, amit kell hámozzunk meg. De lehet szilvát, almát, bármit ami van. Szórjuk mg fahéjjal a tetejét és kb 100g nádcukorral, majd süssük 180 fokon kb 40 percig, amíg a tészta fel nem varázsolja magát darabokban a tetejére és aranybarnára nem sül. Ehetjük langyosan vaníliafagyival.

Levendulás-citromos creme brulee

500ml min 30%-os habtejszín
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 citrom reszelt héja
2 ek szárítottlevendulavirág
60ml cukor
6 tojás sárgája
plussz némi cukor a tetejére karamellizálni

Sütőt előmelegítjük 150 fokra és tepsibe állítunk 6 kermáiatálkát. Vízgőz fölött lassan felmelegítjük a tojássárgájákat, amiket elkevertünk a cukorral, vaníliával, citromhéjjal és levendulával. Közben folyamatosan habverővel kevergetjük. Forrásig hevítjük, majd pár percig még kevergetjük, majd levesszük a tűzről és 10p-ig állni hagyjuk, hogy a levendula íze jól belemenjen, aztán átszűrjük az egészet és apránként hozzákeverjük a tejszínt igyekezve nem levegőbuborékokat keverni bele. Elosztjuk a tálkákban a krémet és felöntjük a tepsit annyi forró vízzel, hogy kb kívülről addig érjen, mint a tálkákban a krém. 20-25 percig sütjük, kivesszük és hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt mindegyik tálkára szórunk egy kevés cukrot és kézi tűzpisztollyal rákaramellizáljuk a cukrot, ennek hiányában grillsütőfokozaton is megpróbálhatjuk a tetejére égetni a cukrot. ismét kihűtjük és élvezkedünk:)

Tejfölös-meggyes pite

kb 30 dkg édes linzertészta pl. ilyen
jó sok magozott meggy kb 1 kg
kb egy marék zsemlemorzsa
0,5 kg tejföl egy kis tejszínnel lazítva
ízlés szerint cukor
fahéj
citrom héja reszelve

A linzertésztát miután fridzsiderben pihentettük kinyújtjuk és a formába tesszük, majd elősütjük 180 fokon kb 10 p alatt halványsárgára. A meggyet összekeverjük a zsemlemorzsával (hogy kicsit felszívja a nedvességét), beleszórjuk az elősütött tésztába, leöntjük a fűszerekkel elkevert tejfölös-tejszínnel és még kb 15-20p alatt készresütjük.

Csirkenyárs Satay grill zöldségekkel

2 egész bőr nélküli csirkemell kockázva
1 ek friss gyömbér reszelve
4 fokhagyma reszelve
1/3 cup miso szósz, vagy ennek hiányában szójaszósz
1/3 cup víz
1 citrom leve
1 ek méz
1/2 tk római kömény
2 ek szezámolaj vagy olívaolaj

A marinád hozzávalóit turmixban összekeverjük, majd összekeverjük a csirkével és fridzsiderben min 6 órára pácoljuk a húst benne. Másnap pálcikára fűzzük a csirkéket és sütő grill fokozatán 200 fokon oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük.

Grill zöldségek

padlizsán
cukkini
tök
piros paprika,
és ami van még
balzsamecet
só+bors
egy csokor friss bazsalikom

Az összes hozzávalót csíkokra vágjuk, makd forró serpenyőben 1 ek olívaolajon fajtánként külön-külön megpirítjuk a zöldségeket. Azért külön, mert mindegyiknek más idő kell, amíg az egyik még kemény, a másik már szétesik. Ha kész egy löketnyi balzsamecetet és az aprított bazsalikomot szórjuk rá.

Lekváros-fahéjas briós-kalács mézzel megkenve

300g liszt
3 tojás kicsit felverve
csipet só
30g nádcukor
10g élesztő
50ml tej
180g puha vaj

Ezeket a hozzávalókat akár kenyérsütőgép tésztaprogramján is bedagaszthatjuk, aztán lefedve egy éjszakára a hűtőbe tesszük, mialatt ő duplájára kel minimum. Másnap elővesszük, téglalap alakura nyújtjuk, majd megkenjük

120ml jóféle lekvárral
2tk fahéjjal

és felcsavarjuk, mint egy bejglit, majd felszeleteljük kb 1,5-2 cm vastag szeletekre. Kivajazunk egy tűzálló edényt, egymás mellé rakjuk a csigákat és dunsztos sütőben (beteszünk a zárt sütőbe egy tepsi forró vizet mellé) kb 2 órát kelesztjük. 180 fokon kb 25 perc alatt aranybarnára sütjük és még melegen megkenjük mézzel vagy juharsziruppel ecsettel.

Csokis keksz sós vaníliakrémmel

Kb 28 szendvicskekszhez

A csokis keksz:
255g liszt
90g jófajta cukrozatlan kakaópor
csipet só
120g puha vaj
210g cukor
1 nagy tojás sárgája
1 tk vaníliakivonat, v 1 vanília kikapart magjai
1 tk szódabikarbóna
120ml forró víz
120ml joghurt

A sós vanília krémhez:
240g porcukor
60g vaj
3 ek habtejszín
1 vanília kikapart magjai
1/2 tk só

Sütőt melegítsük elő 200 fokra. Egy tálban keverjük össze a kakaóport, lisztet, sót. Egy másik edényben mixerrel verjük fel a vajat a cukorral habosra, majd adjuk hozzá a tojás sárgáját. A vízben oldjuk fel a szódabikarbónát és azt is keverjük a vajas cucchoz. keverjük hozzá még mindig mixerrel a joghurtot, majd apránként a száraz keveréket. Nedves kézzel diónyi golyókat formázzunk a masszából és süssük a középső rácson kb 5-7 percig, amíg megreped a teteje. hagyjuk kihűlni (több tepsit kell majd sütni).

A vaníliakrémhez szintén mixerrel verjük habosra a vajat a porcukorral, majd adjuk hozzá a tejszínt és vaníliát+a sót. Kenjük meg a szendvicskekszeket ezzel a krémmel.

Malfatti friss paradicsomos öntettel, bazsalikommal

400 g pucolt spenót darabolva
500 g ricotta
4   tojás, kicsit felverve
50 g parmezán+tálaláshoz
50g liszt
Durumliszt meghempergetni a golyókat

Öntet:
60 g vaj
1 hagyma aprítva
2 fokhagyma aprítva
0,5 kg koktélparadcsiom felzve, vagy nagyon érett paradicsom feldarabolva
1 nagy csomag bazsalikom nem túl kicsire vágva, plussz tálaláshoz pár levél
1 citrom héja reszelve+a levéből 2 ek
csipet cukor

Blansírozzuk 1-2 percig a spenótot, majd kinyomkogjuk és összekeverjük a tojásokkal, ricottával, parmezánnal és liszttel, sózzuk, borsozzuk. Diónyi golyókat formázunk belőle, meghempergetjük durumlisztben, majd forró sós vízben közepes lángon megfőzzük őket (amíg feljönnek a tetejére). Kiszedjük a gombócokat. A vajon megpároljuk a hagymát-fokhagymát, hozzáadjuk a paradicsomokat és puhára főzzük őket (5-7p kb). Hozzáadjuk a bazsalikomot, a citrom héját és levét és ízesitjük sóval, ha kell egy kis cukorral. A paradicsomszószt a gombócokra öntjük, megszórjuk parmezánnal és bazsalikomlevelekkel, majd várjuk az éljenzést.

Tavaszi krumplisaláta spárgával, savanyított újhagymával

1 kg parázskrumpli sikálva, vagy újkrumpli
0,5 kg zöld spárga pucolva, fás vége levágva
0,5 kg zöldborsó pucolva
1 csomag hónapos retek vékonyan felkarikázva

Savanyított újhagyma
1 csomag újhagyma vékonyan felkarikázva
1 dl fehérborecet
1 dl víz
1,5 ek só
1,5 ek cukor

Magos mustáros vinaigrette

2 dl olívaolaj
2 ek magos mustár
2 tk nem olyan erős sima mustár
2 ek fehérborecet
só, bors, csipet porcukor

A krumplit vágjuk keté és főzzük meg sós vízben, majd hűtsük ki. Közben csináljuk meg a savanyított újhagymát: Keverjük el az ecet+vízben a sót+cukrot és tegyük bele az újhagymát, hogy ellepje. Ez mehet a fridzsiderbe, jobb ha egy éjszakára, de legalább 1 órára (lefedve eláll a hűtőben 3 napig). A krumplis edényben tegyünk fel vizet forralni egy tk sóval és 1 tk cukorral. Ha forr, dobjuk bele a spárgát, 1-2 p. múlva a zöldborsót, majd 2 perc múlva le is szűrhetjük őket. A kihűlt zöldségeket összekeverjük egy tálban, jöhet bele a retek is, az újhagymából annyi, amennyi jólesik és a tetejére az öntet, amit egy befőttesüvegben jól összeráztunk.

Körtés-krumplis crumble roquefort sajttal

8 krumpli, ha lehet nem szétfővő (kifli, ella vagy újkrumpli)
2 nagy körte, vagy 4 közepes
200g roquefort
frissen reszelt szerecsendió
2 nagyobb hagyma


A crumble-hoz

100g vaj
kb 100g liszt
kb 100g zabpehely
szerecsendió
só, bors

A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk és sós vízben 5-10 percig előfőzzük, leszűrjük. A hagymát is hámozzuk, karikázzuk, majd serpenyőben pici olívaolajon átlátszóra pirítjuk. A körtéket meghámozzuk, felszeleteljük. Kivajazunk egy tűzálló tálat, a zöldségeket rétegesen belerakjuk, közben fűszerezzük. A morzsához a hozzávalókat az ujjunk végével épp annyira morzsoljuk össze, hogy a tészta elkezdjen összeállni, azaz morzsa lesz belőle. Ezt a morzsát és a roquefort sajtot a zöldségek tetejére szórjuk egyenletesen, majd 200 fokon kb 30 perc alatt megsütjük aranybarnára.

István féle tejmentes meggyszósz

arányok kb:
1 kg magozott meggy
kb 10 dkg cukor a meggytől és ízléstől függően
1 citrom leve
opcionálisan burgonya/kukoricakeményítő
opcionálisan fahéj

A meggyet citromos-cukros vízben, ami nem szabad, hogy ellepje sem (ha túl sok a víz, nem lesz intenzív meggyíze a szósznak) mefőzzük a  meggyet, kb 30%-át turmixoljuk, jó esetben passzírozzuk is utána, visszatesszük a mártásba, ha szeretnénk még sűrűbbet, akkor egy kis keményítővel sűríthetjük és fahéjat is tehetünk bele a hecc kedvéért. Ennyi, csak magozni kell!

Cseresznyés pite

A tésztához

30 dkg liszt
1 csipet só
125 dkg vaj kockázva
50 g porcukor
1 nagy tojás

Töltelék

1 kg cseresznye kimagozva, lecsöpögtetve
1 ek fahéj
1-2 ek kukoricaliszt
1-2 ek búzadara
6-8 dkg cukor
+1 tojás megkenni a csíkokat

A tésztából gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd fél órára behűtjük a fridzsiderben. Addig a tölteléket is összekeverjük, azért kell bele búzadara és kukoricaliszt, hogy a folyadékot valamennyire felszívja, ne legyen az egész süti tocsogós. Kinyújtjuk a tésztát vékonyra, a 2/3-ból béleljük a pite, vagy bármilyen formát, beleöntjük a tölteléket, a maradék 1/3-ból 1 cm-es csíkokat vágunk és kockásan leterítjük a cseresznyét. Megkenjük tojással a csíkokat és 180 fokon kb 40-45 perc alatt megsütjük.

Vörösboros csokis-fahéjas süti

250 g vaj
20 g kakaópor
1 kk fahéj
1/2 kk sáfrány
150 gr csoki aprítva
250 g liszt
1 sütőpor
4 tojás
150 ml vörösbor
250 g cukor

Robotgépben a cukrot kikeverjük a vajjal, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját is. Jöhet a fahéj, sütőpor, sáfrány és kakaópor. Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a vörösbort is. A tojások fehérjét habbá verjük és óvatosan a masszához keverjük, végül beleforgatjuk a csokidarabkákat is. 28 cm-es tortaformába öntjük és 150 fokon kb 1,5 óráig sütjük. Hagyjuk kihűlni, esetleg porcukorral díszithetjük.

Kantoni mandulás spenót

2 ek mogyoróolaj
25 g szeletelt mandula
2 ek édes sherry
2 ek szójaszósz
2 ek méz
1 fokhagyma
1/2 ek szezámolaj
1 kg spenót mosva, druvára vagdosva
egy csokor újhagyma zöldjével aprítva

Wokban vagy nagy serpenyőben megmelegítjük a mogyoróolajat, megpirítjuk benne a mandulát, majd kivesszük az olajból. Beleöntjük a sherryt, szóját, mézet, fokhagymát és szezámolajat, összeforraljuk, majd rádobjuk a spenótleveleket és addig pirítjuk, míg a levelek összeesnek. Mandulával megszórva tálaljuk.

Tengeri fehérhalhamburger

0,5 kg fehér húsú tengeri hal ledarálva
1 gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva
1 hagyma nagyon apróra vágva
1 kaliforniai paprika apróra vágva
egy kevés kenyérbél morzsolva
só+bors
kevés olaj a sütéshez

Belevalók:

citromos házi tartármártás
salátafélék
kovászos uborka
paradicsom
uborka
lilahagymakarikák

Keverjük össze a hamburgerpogácsák hozzávalóit és formázzunk belőlük kerek pogácsákat, majd süssük ki serpenyőben kevés olívaolajon őket (kb 8 db lesz mérettől függően ennyiből). Állítsuk össze a hamburgert és hamm-kapjuk be!

Briós, vagy hamburgerzsömle - egy kutya!

0,5 kg liszt
10 dkg porcukor
csipet só
1 egész + 2 tojás sárgája
0,5 friss élesztő
3 dl langyos tej
tojás megkenni a tetejét
szezámmag vagy kristálycukor a tetejére

Oldjuk fel az élesztőt a langyos tejben, majd az összes hozzávalóból gyúrjunk tésztát, amikor már összeállt selymes puha tésztává, hagyjuk duplájára kelni 1,5-2 óra alatt. Formázzunk belőle gombócokat hamburgernek, a kalácsot kedvünk szerint formázzuk meg, tegyük formába és hagyjuk újra megkelni, ez nagyon fontos!, majd kenjük meg a tetejüket tojással, szórjuk meg szezámmaggal a hamburgerzsemléket, cukorral a brióst és 170 fokon a zsömléknek 20-25 perc elég, a briósnak 30-35 perc kell.

Thai csirkeleves tojásos tésztával, piros curry pasztával (2 főre)

1 csirkemell kockázva
néhány sampinyon gomba megsikálva, felvágva
1 marék friss vagy fagyasztott zöldborsó al dente-re főzve
2 szál újhagyma aprítva
1 fokhagyma
1 marék citromfű
2 kisebb piros (kaliforniai vagy kápia) paprika apró kockákra vágva
1 ek piros curry paszta
3dl zöldséglé
2dl kókusztej
egy jó marék tojásos kínai tészta
tetejére korianderlevelek

A legtöbb idő a zöldségek aprítása, ha ezzel kész vagyunk, melegítsünk egy kis olajat egy lábosban, öntsük rá a curry pasztát és kis lángon 2-3 percig pároljuk. Adjuk hozzá a csirkét, citromfüvet és ismég pát percig pirítsuk. Öntsük fel a zöldséglével, tegyük bele a paprikát és hagymát. Közben főzzük meg a tojásos tésztát al dente-re utasítás szerint. A levesbe végül öntsük bele a kókusztejet, tegyük bele a megfőtt borsót és a gombadarabokat és 3-4 p alatt főzzük készre. A tányérokba tegyünk egy kis tésztát, kanalazzunk rá levest, a tetejére szórjunk koriandert.

Ricottával töltött sült gomba

100g ricotta
1 citrom reszelt héja
1 friss chili kimagozva, aprítva (elhagyható)
só+bors
egy maroknyi friss oregano aprítva
egy jó maroknyi frissen reszelt parmezán+a tetejére
4 nagy sampinyon gombafej megsikálva a héja
extraszűz olívaolaj
friss salátalevelek tálalni

Sütőt előmelegítjük 200 fokra. A ricottát összekeverjük a többi haozzávalóval, megtöltjük vele a gombafejeket, a tetejére szórunk még parmezánt és meglocsoljuk egy kis olívaolajjal. Tepsibe tesszük és kb 15 perc alatt megsütjük. Salátára tesszük és megesszük.

Vaníliás pot de creme csokis-mentás tetővel - Thomas Keller nyomán

Minimum 1 nappal előbb el kell kezdenünk a receptet :(

2 1/2 cup 50%os tejszín, amit mi nem tudunk beszerezni, 32%ossal dolgoztunk
2/3 cup tej
1/2 cup+1 ek cukor
1 rúd vanília
6 nagy tojás sárgája

A tetejére


1 tábla étcsoki
1 marék mentalevél

Keverjük össze a tej+tejszínt+5 ek cukrot egy lábosban, adjuk hozzá a vaníliarúd kikapart magjait és a rudat is. Kevergetve főzzük, amíg a cukor felolvad. Vegyüt le a tűzről és hagyjuk állni 1 órát. Melegítsük fel újra. Közepes edényben keverjük ki a tojássárgákat a maradék cukorral. Folyamatos keverés mellett öntsük hjozzá a meleg tejes cuccot. Finom szitán szűrjük le és ha van időn tegxyük egy éjszakára fridzsiderbe, ha nem:

Sütőt melegítsük elő 150 fokra. 8 porcelányedénykébe osszuk el a krémet, fedjük le, vagy erősen alufóliával tekerjük be és tegyük őket egy mély tepsibe, amibe a csészék 2/3ig vizet öntünk. Főzzük 45-55 percig attól függően, hogy hűtőből vesszük-e ki a krémet. Ellenőrzésképpen egyet vegyünk ki, rázogassuk meg a tálkát, a krémnek össze kell állnia, nem lehet folyós. Ha kész, hagyjuk kihűlni és hűtsük őket egy éjszakán át.

A tetejére vízgőz fölött olvasztott étcsokit folyatunk, amibe belekevertük az apróra összevágott mentaleveleket.

Quesada pasiega

0,5 kg krémes túró
3 doboz natőr krémsajt (Philadelphia vagy más)
2 tojás
50g brandy
2 citrom leve
300g cukor
125g liszt
1 jó kk fahéj

Sütőt melegítsük elő 180 fokra.

Elektromos mixerrel keverjük ki a tálban a hozzávalókat krémesre úgy, hogy a cukor és a liszt menjen utoljára, előtte már dolgozzuk össze a hozzávalókat. Vajazzunk ki egy 26-28 cm-es tortaformát és fahéjjal szórjuk meg, a maradékot öntsük ki. Öntsük a tortaformába a masszát és süssük 55 percig. Langyosan az igazi, porcukorral díszithetjük.

Hideg kapros-mentás-joghurtos uborkaleves

750 g sűrű joghurt (vagy lecsöpögtetett)
0,5l tej
2 fokhagyma reszelve
1-2 citrom leve ízlés szerint
3 ek fehérbor
só+bors
jó nagy csokor kapor és menta aprítva
3 nagyobb uborka héjastul reszelve, szitán lecsöpögtetve, leve kinyomkodva
jó nagy csokor kapor és menta aprítva

Az uborkán kívül mindent összekeverünk, az a lé, majd a végén hozzákeverjük a kinyomkodott uborkát, jól behűtve tálaljuk.

Epres-mandulás réteges torta

A mandulás vagy pisztáciás sütilapokhoz

130 g mandula/pisztácia/mogyoró, bármi lehet
100 g porcukor
20 g liszt
4 tojás fehérje
50 g cukor sima
1 narancs reszelt héja

Töltelék, öntet

1 kg görög joghurt
500 g eper mosva, vékonyra felszeletelve, plussz extra tálalni
150 g méz
½ narancs leve

Sütőt melegítsük elő 180 fokra. A mandulát/pisztáciát, porcukrot, lisztet mixerben finomra őröljük. A tojásfehérjéket a cukorral verjük habbá és óvatosan forgassuk bele a mandulás őrleményt és a narancshéjat. Két kb 20x30 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral és kenjük a tésztát egyenletesen rájuk. 5-7p alatt süssük őket egymás után aranybarnára, majd hagyjuk kihűlni és hosszában vágjuk el mindkét tésztát.

Rétegezzük így: egy hosszú csík tésztára kb 5 mm görög joghurt, eperdarabok, majd megint tészta stb..(4 réteg lesz), a tetejére joghurt és eper. Ha kész, hűtsük be 1-2 órára fridzsiderben. Tálaláshoz keverjük el a mézet a narancslével, tegyünk a szeletekre még epret és öntsünk rá a mézes-narancsos léből pár csöppet.

Orzo tészta spárgá-spenótos pestoval

400g rizs alakú tészta - nem tudom, hol lehet kapni, nekünk az olasz szállítónk hozta
1 csokor zöld spárga
50g spenótpüré (mirelit, vagy frissből blansírozva, pürésítve
40g napraforgómag
3 fokhagymagerezd
40g parmezán
1 citrom leve
70 ml olívaolaj

A spárgákat pucolás után sós-cukros vízben megfőzzük (pár perc elég, kb 10p), majd a végüket vágjuk le a saláta tetejére.

Mixeljük össze a spárgaszárdarabokat a spenóttal, napraforgómaggal, parmezánnal, fokhagymával, citromlével és olajjal, amíg sűrű krémes kencét kapunk. Főzzük a tésztát utasítás szerint sós vízben, hűtsük ki és keverjük össze a spárgás pestoval. Most állítsuk be véglegesre az ízeket, ha kell sózzuk-citromlézzuk még (én mindig úgy érteztem, hogy jöhet bele még).

A tálaláskor tegyük a tetejére a spárgafejeket és reszeljünk még rá parmezánt.

Tarte au citron

Fenyőmagos tortalap: ebből több lesz, mint egy tortaforma, a maradékot le lehet fagyasztani

1 cup fenyőmag/mandula/mogyoró/dió
40g porcukor
1,5 cup liszt
110g vaj
1 tojás
0,5 tk vaníliakivonat

A valamilyen magot/diófélét, a lisztet, porcukrot robotgépben finomra őröljük, majd egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a vajat, tojást, vaníliát, tésztát gyúrunk belőle és fóliában legalább 30 percet pihentejük.

A stőt melegítsük elő 180 fokra.

Nyújtsuk ki a tésztát, nyomkodjuk egy kivajazott tortaforma aljára úgy, hogy a széleire is jusson. Szúrkáljuk meg villával az alját és süssük 10-15 percig, amíg aranybarna nem lesz. Vegyük ki és hagyjuk kihűlni, amíg a töltelék el nem készül.

Citromkrém

2 nagy tojás hűtve
2 nagy tojás sárgája hűtve
170g cukor
1,5 dl citromlé
6 ek hideg vaj darabolva

Verjük fel a két tojást+tojássárgákat+cukrot egy fémtálban simára. Tegyük az edényt vízgőz fölé )egy kisebb átmérőjű lábosban forraljunk vizet és tegyük rá a fémtálat) és habverővel verjük, amjd amikor a tojás már habos, adjuk hozzá a citromlé 1/3-át, majd verjük tovább, ha besűrűsödött, mehet az újabb 1/3, megint verjük keményre és mehet bele az utolsó 1/3 is. Ha a krém már világos és sűrű, akkor kész a krém, ez összesen kb 8-10 perc.

Oltsuk el a lángot, de hagyjuk az edényt a gőz fölött és darabonként keverjük bele a vajat. A még langyos krémet öntsük a tortára. Melegísük be a grillezőt. A tortát tegyük be a forró grill alá, az ajtót hagyjuk nyitva pár percre, hogy a teteje megpiruljon, közben forgassuk, hogy egyenletesen piruljon.

A tortát pihentessük szeletelés előtt.

Kapros zsenge töltött tök

2 db zsenge kemény minitök
40 dkg csirkemell
kb 200 gramm főtt rizs
kb 0,5 liter tejföl
2 ek vaj
egy csokor kapor, só, bors
tökmag és napraforgómag száraz tepsiben megpirítva
A tököket hámozzuk meg, vágjuk őket keresztben félbe vagy 3 darabba, ha nagyobbak és vájjuk ki a belsejüket.
A csirkemellet kockázzuk, a vajon pirítsuk meg őket, sózzuk, borsozzuk, majd ha megsültek keverjük hozzá a főtt rizst és az összevágott kaprot, meg 5 ek tejfölt.
A tölteléket töltsük be a tökházakba és állítsuk a töltött tökszeleteket egy tepsibe. Ezt meg lehet előre csinálni, fridzsiderbe tenni, még jobb is lesz, ha másnap sütjük meg.
Sütőt melegísük elő 180 fokra.
Süssük a tököket kb 15-20 percig, amíg a teteje megpirul.
Tálaljuk sok tejföllel és a pirított magokkal.

Francia fokhagymaleves:

2 szál póréhagyma,
4-5 gerezd fokhagyma,
30 dkg paradicsom,
2 nagy burgonya,
6 dkg olivaolaj,
egy csipet sáfrány (elmaradhat),
só, bors,
1 tk oreganó (lehet több is),
1 liter húsleves (hanincs bio kockából),
fokhagymával megkent piritós fehérkenyér betétnek

A pórét vékony karikákra vágjuk, a paradicsomot lehámozzuk, a húsát kisebb kockákra vágjuk, a fokhagymát szétzúzzuk, a meghámozott krumplit is kis kockákra vágjuk. Felforrósitjuk az olajat, megpiritjuk benne a póréhagymát és a fokhagymát, hozzáadjuk a paradicsomot és a krumplit és ezekkel együtt rövid ideig tovább piritjuk. Felöntjuük a húslevesselé, jól megfűszerezzük és kb. fél órát főzzük (amíg a krumpli puha lesz). A zöldségek és lé aránya ízlés szerint beállíandó, bármiből lehet többet/kevesebbet. Ezalatt megpiritjuk a kenyereket, bekenjük fokhagymával és ezt adjuk betétnek a forró leveshez.

 


telefon: Révai Júlia - 06 20 923 2266, Kachnics István - 06 20 494 3763
email: rendeles@marsbelibolt.hu
Facebook a Marsról Marsbéli Blog